A BIM egy evolúciós lépcsőfok

2022. 05. 11.

Az építészfórum,ban megjelent egy interjú a TSPC Engineering Kft. üögyvezetőjével, Jancsó Lászlóval, illetve az épületinformációs tervezési csoportvezetővel, Huszár Attilával. A TSPC régóta ügyfelünk, így kiemelnénk néhány, az Allplanra vonatkozó gondolatot.

A teljes cikket itt olvashatod el

Hogy találkoztatok az Allplan programmal?

Egyetemi tanulmányaim során találkoztam előszőr az Allplannal. Akkoriban a figyelmem nagy részét az egyetemi tanulmányaim kötötték le, így nem nyílt lehetőségem arra, hogy mélyebben beleássam magam a program működésébe. Az első munkahelyemen azonban hamar felmerült az igény, hogy miként lehet a munkafolyamatok lefolyását gyorsítani, automatizálni. Ekkor kezdődött el egyfajta útkeresés, melynek céljául tűztem ki, hogy azt a manuális, repetitív munkát, amit rábízhatunk a gépekre, ne a kreatív, gondolkodó ember végezze. Hosszú út vezetett a megoldásig, mely során megismertünk számos szoftvert, azok működését, a benne rejlő lehetőségeket és korlátokat is. Szélesítenünk kellett a perspektívát, így hamar egyértelművé vált, hogy ha mérnöki megoldást keresünk, azt a németeknél érdemes kezdeni.

Az út végén így találtunk rá ismét az Allplanra, ami akkor már nem volt ismeretlen számunkra. Azóta is évente végigszondázom a nagy gyártók tartószerkezeti tervező BIM-platformjait és úgy látom, hogy a mai napig egyedülálló az Allplan háromdimenziós vasalási modulja. Ennek a szoftvernek is megvannak a gyenge pontjai, de ha megismeri ezeket az ember, akkor kis rutinnal elkerülhetők. A szerkezeteink nagy része monolit vasbetonszerkezet, így mai napig az Allplan a kézenfekvő választás.

A teljes cikket itt olvashatod el

Olvass bele legújabb cikkeinkbe

48 éves a FRILO: két mérnök ötletétől a tartószerkezet-tervezés jövőjéig

1978. október 27-én két fiatal német mérnök bemutatta saját fejlesztésű statikai...

Skultéty Ádám a Global Infrastructure Digital Summit nemzetközi közönsége előtt mutatta be hídtervezési tapasztalatait

Június 10-én rendezték meg az ALLPLAN nemzetközi online konferenciáját, a Global Infrastructure...

Digitális iker 2026-ban: öt év alatt ígéretből működő technológia lett – de mi következik most?

2021-ben még azt vizsgáltuk, hogy a digitális ikrek felválthatják-e az épületinformációs...

Épületinformációs modellezés jövője? Honnan indult a BIM, hol tart ma, és merre fejlődik tovább?

Negyedszázad alatt a digitális épületmodellekből összetett, adatvezérelt tervezési és...

Lehet tervezni hiba nélkül? – A Tangens Kft. az Üzletember Magazinban

A mérnöki tervezés digitalizációja, a BIM-technológia előnyei és az ALLPLAN szoftverben rejlő...

Fő termékeink

Ismerd meg további referenciáinkat!

„Lehet bármilyen bonyolult egy épület, az Allplanban képesek vagyunk könnyedén kezelni”

Az Építészfórumban megjelent egy cikk az Atlasz Mérnökiroda alapítóival, Baranovszky Ádámmal,...

Nem kérdés, hogy megéri a szoftver megismerésére fordított idő

„Hát, a számítógép csak ennyit tud…” – ez az a mondat, amit Petrás Erzsébet már akkor sem hitt el, amikor főfoglalkozásban kivitelező volt. Ma, statikus magántervezőként is folyamatosan keresi az új lehetőségeket, amelyekkel egyszerűbbé, praktikusabbá teheti a munkáját.

Sokkal több, mint „villanyos rajztábla”

Kis építészirodák működését is hatékonyabbá teheti, ha kihasználják a magas szintű tervezőszoftverekben rejlő lehetőségeket – derül ki Klenk Csaba, friss Ybl-díjas építész nyilatkozatából. A Kern és Klenk irodában már a vázlatterveket 3D-ben készítik, és a háromdimenziós modell alkalmazására biztatják a társtervezőket is.