A BIM előnyei: ahogy az ALLPLAN kiaknázza

2017. 03. 04.

Háttérbeszélgetés Markus Tretheway-jel, az Allplan termékmenedzseri alelnökével

_______________________________________________________________________________________________

Mr. Tretheway, néhány hónapja már Ön a felelős a termékmenedzsmentért az Allplannál. Mire számíthatunk Öntől?

Néhány hónappal ezelőtt vettem át ezt a nagyon izgalmas munkakört az Allplannál. Annak ellenére, hogy az elmúlt 7 évben is az Allplannak dolgoztam Svájcban (ahol többek között a mérnöki szolgáltatásokért voltam felelős és nemzetközi projektekben vettem részt, tehát jól kiismerem magam az iparban és a márkák között), először mégis minden teljesen új volt itt a számomra. Mára azonban pontosan tudom, hogy az ügyfeleinknek mire van szükségük és mit akarnak. A digitalizáció mindent megmozgat az építőiparban. A következő években az építészek, a mérnökök, a létesítményfelelősök, a tervezők és a kivitelező cégek sok nehézséggel találják majd szemben magukat, és az én feladatom az, hogy számukra az Allplan megoldásokat kínáljon, mégpedig úgy, hogy ne csak a napi munkájukat könnyítsük meg, hanem meghatározó előnyt is biztosítsunk az ügyfeleinknek.

Mire számíthat az építőipar?

Egyértelmű, hogy a BIM-et (Building Information Modeling, – Épületinformációs Modellezés) nem lehet megkerülni. Az építőipar sem vonhatja ki magát a digitalizációból, éppen ellenkezőleg, mindenki számára óriási lehetőségeket nyit meg, például hatalmas mértékben javítja a különféle szakágak közötti együttműködést. Képzelje el, hogy többé nem kell időigényesen és hibalehetőséggel cserélnie az fájlokat, és minden szakértő bármikor hozzáférhet a legfontosabb adatokhoz! Így mindenki a lehető leghatékonyabban képes ellátni a munkáját. Erre kínál az Allplan már ma megoldást. Döntő szempont, hogy valaki képes-e felismerni és kihasználni a BIM szerinti munkavégzés által nyújtott valamennyi lehetőséget, amiből azután az egész iparág profitálhat, mivel jobban meg tudnak majd felelni az építtetők, a befektetők és a felhasználók igényeinek.

Évek óta beszélnek a BIM-ről. Miért most kellene berobbannia?

A nemzetközi fejlesztéseket illetően sajnos lemaradásban vagyunk Németországban, de a Dobrindt féle szakasztervekkel, amelyeket a múlt évben mutatott be, nagy előrelépést tettünk, és kezd megfogalmazódni a jogi keret is. A napi gyakorlatban ugyanakkor nemzetközi szinten sem kell szégyenkeznünk, mert az építészek és az építőmérnökök új generációja már a CAD rendszeren nevelkedett. Ezeknek a szakértőknek a többsége hozzá van szokva az intelligens modellezéshez és ismerik annak számtalan előnyét. Hármat említenék meg:

  1. A hibákat előbb felismerik, majd gyorsan és következetesen kiküszöbölik.
  2. A teljes tervezési és építési folyamat hatékonyabbá válik, mert részben automatizált lesz és nagyon hamar pontos költségvetést lehet készíteni. Nem elhanyagolható az sem, hogy a 3D-s modellezés segítségével a tervező ötletei sokkal jobban megérthetőek.
  3. Ugyancsak fontos, hogy ma már sokkal jobb technológiai adottságaink vannak ahhoz, hogy a BIM rendszert még hatékonyabbá tegyük a hétköznapokban, mint korábban volt.

Jelenleg gőzerővel dolgozunk azon, hogy elkészítsük a BIM megoldásunk következő generációját. Az Allplan 2017 segítségével mindenekelőtt jelentősen leegyszerűsítjük a szakterületek közötti együttműködést és az eszközöket, az eszközhasználatot. Ügyfeleinknek fontos, hogy a tervező partnereikkel zökkenőmentesen tudjanak együttdolgozni, mégpedig az általuk jól ismert és megbízhatónak ítélt eszközökkel.  Ezért az Allplan sokat tesz azért, hogy nyílt szabványokon alapuló gyakorlatias megoldásokat tegyen elérhetővé. A nyitott BIM több mint egy kulcsszó. Az Allplannak kezdetektől az a célja, hogy optimalizálja a közös munkát az építési projekt részvevői között.  Az Allplan 2017-tel tehát egy új szintre lépünk. A bim+ és a nyitott BIM rendszer kombinációjával pedig minden résztvevő fél számára egyszerűbb és megbízhatóbb lesz a modell alapú együttműködés.

Az új verzió tehát minden problémára megoldást kínál?

Felesleges mondanom, hogy még nem értünk a fejlesztés végére. Ellenkezőleg. Szerintem egy nagyon izgalmas jövő előtt állunk. Egy újabb lépést teszünk a 100%-ban digitalizált munkafolyamatok irányába, amihez az Allplan 2017 fontos építőelemként szolgál, és a bim+-szal együtt ügyfeleink a holnap technológiáját használhatják a mindennapi munkájukhoz, már most.

Az Allplan 2017 néhány fontos jellemzője:

  • Nem számít, hogy az épületmodell alkotói mely városban dolgoznak. A földrajzi helyüktől függetlenül együtt tudnak működni munkájukban
  • A testek, a szabad formák, avagy az épületszerkezetek modellezésében és változtatásában átléphetjük az eddig ismert geometriai korlátokat. Ahogy a vasbeton szerkezetek valamint az infrastruktúra tervezésében is eltűnnek az akadályok.
  • Az ismétlődő munkafolyamatok automatizálásával nagy mennyiségű időt takaríthatunk meg. Az Allplan 2017-ben gyakorlat orientált Python API-kat integráltunk, így a tartalomgyártók nagyon gyorsan és könnyen tudják programozni azokat.
  • Továbbá ügyfeleink munkáját több mint 999 fejlesztéssel és hozzávetőleg 99 teljesített kívánsággal támogatjuk, és válik ezáltal az Allplan 2017 egy stabil megoldássá a mindennapokban. A stabilitás és a teljesítmény egy újabb érték.

Semmit nem árul el nekünk a jövőről?

Egy kis ízelítőt természetesen adhatok. Meg vagyok róla győződve, hogy a BIM világában a dolgok megszokott folyamata a feje tetejére áll, de ettől nem kell félnünk. A mai BIM-megoldások – beleértve az Allplan eszközeit is – multifunkcionálisak. Egy BIM világban a résztvevő alkalmazásoknak megfelelőnek kell lenniük az optimális közös munkára, valamint az egyes szakértők egyedi igényeinek optimális kielégítésére. Használhatóság és kapcsolat, ez a két kulcsszó. A jövőben a bim+ a jelenleginél is fontosabb szerepet kap. A modellek és adatok központi cseréjének nyitott platformjaként, munkahelyi környezetként súrlódásmentesen hagyja közösen dolgozni a különféle szakértőket, és optimálisan támogatja őket a munkájukban. Ennek a megvalósításán dolgozunk.

 

Olvass bele legújabb cikkeinkbe

48 éves a FRILO: két mérnök ötletétől a tartószerkezet-tervezés jövőjéig

1978. október 27-én két fiatal német mérnök bemutatta saját fejlesztésű statikai...

Skultéty Ádám a Global Infrastructure Digital Summit nemzetközi közönsége előtt mutatta be hídtervezési tapasztalatait

Június 10-én rendezték meg az ALLPLAN nemzetközi online konferenciáját, a Global Infrastructure...

Digitális iker 2026-ban: öt év alatt ígéretből működő technológia lett – de mi következik most?

2021-ben még azt vizsgáltuk, hogy a digitális ikrek felválthatják-e az épületinformációs...

Épületinformációs modellezés jövője? Honnan indult a BIM, hol tart ma, és merre fejlődik tovább?

Negyedszázad alatt a digitális épületmodellekből összetett, adatvezérelt tervezési és...

Lehet tervezni hiba nélkül? – A Tangens Kft. az Üzletember Magazinban

A mérnöki tervezés digitalizációja, a BIM-technológia előnyei és az ALLPLAN szoftverben rejlő...

Fő termékeink

További hasznos cikkek

A home office átállás „hogyan”-jai mérnököknek

Azt hihetnénk, hogy a home office mérnököknek könnyű, csak egy csendes szoba kell és bárhool képes...

Megéri az Allplan? Hogyan profitál a NOVAM a szoftver előnyeiből?

A NOVAM, egy francia multidiszciplináris mérnöki tanácsadó cég elmagyarázza, miért az Allplan a...

Az Allplan segítségével épített 5 legjobb stadion

A stadionok (vagy sportarénák) egyedülálló építészeti remekművek. A stadionok tervezése azonban...

15+1 új évi fogadalom, amivel népszerűbb lehet egy mérnök iroda

Sokan örülnek, hogy véget ért 2020, hiszen a tavalyi év sok nehézséget hozott magával, nem csak...

ALLPLAN 2025: A leghatékonyabb építészeti tervezőszoftver

Megérkezett a régóta várt ALLPLAN 2025, amely készen áll arra, hogy újra definiálja az építészek...