Építészmérnökök mentik meg a világot?

2021. 04. 15.

Mostani érdekesség cikkünkben egy különleges építészeti megoldást szeretnénk bemutatni. Ebben a házban nem laknak emberek, mégis építészmérnökök tervezték, méghozzá komoly céllal: megmenteni a világot.

Talán Te is ismered azt az Albert Einsteinnek tulajdonított híres mondást, miszerint, ha kipusztulnak a méhek, azt az emberiség legfeljebb négy évvel éli túl. Ő mondta, vagy sem – ez máig talány, de az viszont tény, hogy a beporzásért felelős rovarok nélkül nehéz lenne az életünk. Azóta, hogy a mondás született, majdnem száz év telt el és az emberiség rájött, hogy sok más rovarra – is szükség van – még ha nem is mindenki szereti őket maradéktalanul. Ezt a felfedezést lovagolja meg a Terreform One építészeti cég is, akik olyan városfejlesztési és építészeti koncepciókat fejlesztenek, amelyeknek nem kisebb a célja, mint a világ megmentése.

A Terreform One mérnökei az Einstein-i gondolatokat tovább fűzve konkrétan a New York-ban honos Pompás királylepke megmentését tűzte ki céljául. Ezek a rovarok ugyanis mintegy 90%-al kevesebben vannak a metropoliszban ma, mint húsz évvel ezelőtt. A szóban forgó mérnökiroda az általuk tervezett épületekhez terveznek ennek a fajnak menedéket, otthont.

Függőleges rét egy metropoliszban?

Bizony az általuk tervezett irodaépületek, kereskedelmi központok homlokzatára terveznek a pillangók számára alkalmas menedéket. De milyen is a Pompás királylepke számára alkalmas menedék? Alapvetően két dolog szükséges hozzá, az egyik a jó fajta föld, amelyben képesek a szaporodásra, a másik pedig a megfelelő táplálék: nektárt termelő virágok formájában.

Ezt a két dolgot elhelyezték egy gyémánt alakú, karbonbetonból készült tartószerkezetbe, melyre üvegréteget is terveztek. Gyakorlatilag így egyfajta terráriumot hoznak létre, amelyben megteremnek az említett növények és a pillangók ki tudják alakítani az életterüket és ez a rendszer biztosítja a számukra optimális életteret egész évben.

Még csak prototípus

Ahogy a jó ötletekkel lenni szokott a dolog még egyelőre nem áll készen a tényleges felépítésre, de prototípus már készült belőle. A végleges alkalmazáshoz még ki kell dolgozniuk a megfelelő öntöző és vízelvezető rendszert, ki kell tapasztalniuk mely növény és alga fajok képesek hatékonyan működtetni azt úgy, hogy közben az emberi tevékenység is zavartalan legyen a szóban forgó épületekben.

Ahogy sok hasznos fejlesztésnek, mint például a korábban bemutatott építési botanikának, ennek is az a célja, hogy az építészet környezettudatosabb legyen. Ki tudja lehet, hogy néhány év és az ilyen megoldások terjedni kezdenek a világban és segítségükkel mentjük meg a Föld ökoszisztémáját, biztosítva egy jobb, élhetőbb bolygót.

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

https://tangens.hu/blog/epitesi-botanika/
https://tangens.hu/blog/beton/
https://tangens.hu/blog/karbonbeton-szenszalas-beton-karbonszallal-erositett-beton/
https://tangens.hu/blog/mesterseges-intelligencia-az-epiteszetben/

Még több hasznos szakmai cikk

BIM adatok? Mi az a 7 dolog, amire használhatod őket?

MIre jók a BIM adatok? Bár sok tervező használja a BIM-et, nem használják ki teljes mértékben,...

5 kedvenc funkció az Allplanban – Peter Pöppl “BIMfluencer” által

"BIMfluencer" Peter Pöppl bemutatja öt kedvenc funkcióját az Allplan legújabb verziójában. Ha van...

Az előrejelző korróziós kutatás megváltoztatja az anyaghasználatot

Az acél korróziója az infrastruktúra és az építőipar egyik legköltségesebb és legelterjedtebb...

Okosabb munka testreszabott tervezési munkafolyamatokkal

Mindenki tudja, hogy kevesebb idővel, kevesebb munkaerővel és kevesebb pénzzel kell az eddigieknél...

A BIM üzleti előnyei: vizsgáljuk meg közelebbről

Az épületinformációs modellezést (BIM) egyre több megrendelő és hatóság írja elő. A kérdés azonban...

Fő termékeink

Utolsó hírünk

ALLPLAN 2026 Launch Event – Építsünk együtt egy jobb holnapot!

Október 22-én ismét összeül a nemzetközi építőipar digitális szakmai közössége: érkezik az ALLPLAN...