Óriási kedvezmény pályakezdők támogatására

2014. 02. 06.

Akár több havi bér is kifizethető abból a kedvezményből, amit a Nemetschek kínál új akciója keretében 2013. december 15-ig. A 30 év alatti mérnökök és építészek – illetve az ilyeneket foglalkoztató tervezőirodák – fél áron vásárolhatnak csúcsszínvonalú tervezőprogramokat.

Nagy kedvezménnyel juthatnak most építészeti vagy építőmérnöki tervezőszoftverhez a pályakezdő mérnökök

Akár több havi bér is kifizethető abból a kedvezményből, amit a Nemetschek kínál új akciója keretében 2014. március 28-ig. A 30 év alatti mérnökök és építészek – illetve az ilyeneket foglalkoztató tervezőirodák – fél áron vásárolhatnak csúcsszínvonalú tervezőprogramokat.

Az elmúlt évek építőipari mélyrepülése nem könnyítette meg azoknak a dolgát, akik korszerű tervezőszoftverekbe akartak beruházni – most, amikor talán van remény a növekedésre, segíthet a kezdeti lendülethez a Nemetschek akciója. A felkínált lehetőség a pályakezdőket támogatja, akik még nehezebb helyzetben vannak, mint befutott kollégáik, még nehezebben tudnak munkát, megbízást találni.

Az akció egyrészt maguknak e pályakezdő mérnököknek és építészeknek szól: a kezdeti hátrány leküzdésében segíthet, hogy most fél áron vásárolhatják meg azokat a programokat, amelyek a magas szintű, 3D-s tervezéshez szükségesek. (A Nemetschek minden 30 év alatti tervezőt pályakezdőnek tekint; aki a vezető tervezői jogosultságot még nem, vagy legfeljebb egy éven belül szerezte meg.)

Másrészt azoknak a tervezőirodáknak is kedvező ez a lehetőség, amelyek 30 év alatti tervezőt foglalkoztatnak, azaz más megközelítésben: most érdemes lehet új fiatal kollégát munkába állítani, illetve az Allplan használatába betanítani. Felfoghatjuk a Nemetschek által kínált kedvezményt úgy is, hogy a betanulási időszakra eső munkadíjat kifizeti a foglalkoztató cég helyett.

Nyugat-Európa piacvezető tervezőszoftver-forgalmazója Magyarországon kívül több más kelet-közép-európai országban is postdet hasonló akciót. Reményei szerint ez is adhat egy „kezdő lökést” ahhoz, hogy az építési piac kikerüljön a hullámvölgyből e régióban.

 

Az akciós szórólapot letöltheti itt

Érdekel a Pályakezdő Akció!

Szeretnék többet megtudni a Nemetschek Magyarország akciójáról, melynek keretében most 30 év alatti pályakezdők, vagy az őket foglalkoztató cégek, 1.090.000.- Ft helyett

50% kedvezménnyel 545.000,- Ft + áfa
áron juthatnak hozzá a legkorszerűbb Allplan 2014 Építész vagy Allplan 2014 Építőmérnöki CAD programhoz. Döntésem előtt szeretnék bővebb információt kapni a Nemetschek munkatársától; kérem, vegyék fel velem a kapcsolatot!

[contact-form-7 id=”411″ title=”Igénylés: Allplan Pályakezdő Akció”]

 

Olvass bele legújabb cikkeinkbe

Szeizmikus korszerűsítés rekordidő alatt az Allplan Bridge segítségével

Egy 1960-as évekbeli viadukt vizsgálatához és szeizmikus korszerűsítéséhez a Fanigliulo...

Hotel Oberthaler: egy felújítás, amely a csillagokat célozza meg

Az "Oberthaler Park Hotel" épületfelújítási és bővítési projektjét 2023 januárjában mutatta be a...

ACMS Architects: Építészet az éghajlatváltozás idején

Prof. Christian Schlüter, az ACMS Architects munkatársa betekintést nyújt az éghajlatbarát és...

Hogyan válasszunk építészeti tervezőszoftvert

Az építészeti BIM-szoftver kritikus szerepet játszik a tervezési folyamatban. A megfelelő...

MENSE-KORTE: A 3D-s betonnyomtatás lenyűgöző technológiája

A 3D-s betonnyomtatás úttörői, a MENSE-KORTE ingenieure+architekten bebizonyították, hogy ez a...

Fő termékeink

További hasznos cikkek

Elkészült az első 3D nyomtatott ház Németországban!

Mai témánk: az első, egészében 3D nyomtatott ház... Mint az láthattad már, előszeretettel osztunk...

Üzleti inspiráció mérnökirodáknak – mindent egyetlen forrásból: Carré Bleu

Ezúttal üzleti inspiráció céljával mutatjuk be ezt a cikket, hiszen a Te irodád számára – mindegy,...

Svájc leghosszabb építkezése befejeződött

A Zugi-tó infrastrukturális fejlesztései 20 hónapos építkezés után sikeresen befejeződtek. Mai...

Bimplus: Közös adatkezelési platform az építőiparban

Bimplus ismertető - Mivel az építészeti, mérnöki és építőipari (AEC) ágazat gyorsan halad az...

Építési botanika – van jogosultsága és jövője?

Mai cikkünkben az építési botanika témáját járjuk körül – afféle érdekességként, vagy inkább...