Valódi szintlépés tervező mérnököknek!

2018. 12. 05.

A szintlépés egy állandó feladat egy tervező mérnök számára.

Egyetemistából gyakornokká.
Gyakornokból tervező mérnökké.
Alkalmazottból vállalkozóvá.
Magánzóból több társsal együtt dolgozóvá.
Egy egész irodát vezetni.
Nagy projekteket megnyerni.
nemzetközi karriert építeni.

Te melyik lépcsőn állsz most?
Honnan hova szeretnél szintet lépni?
Egy biztos, a szintlépéshez idő, pénz, fejlődési lehetőség és vágy kell.

 

szintlépés

Tudtad, hogy az Allplannal 5x* nagyobb lehet a hatékonyságod?
(*Allplanra váltott ügyfeleink visszajelzései alapján)

Miért vagyunk ebben biztosak?

Ismerd meg egy ügyfelünket és történetét.

András építész tervezőmérnök.
Mint sok más pályatársa, ő is egy irodánál kezdett, majd eleinte félig, később teljesen önálló lett.
Azt tartják, hogy az ember legrosszabb főnöke nem más, mint saját maga.
András vágya a szintlépés volt… ezért pedig dolgozott, egyre többet és többet…
Időközben felesége, családja lett.
Az egyik évben (pont karácsonykor) azon kapta magát, hogy látszólag nem dolgozott… ám amint az ajándékot bontogató és boldogan nyüzsgő családja végre aludni tért, akkor halkan, hogy észre ne vegyék, ő a számítógép elé osont és még pár órán át a tervekkel foglalatoskodott.
Mivel a család megszokta, hogy reggel karikás szemű és kialvatlan, így nem bukott le… de András megfogadta, hogy ez volt az utolsó olyan év, amikor a két ünnep között, vagy bármely ünnepnapon ő a munkát választja.
Így került ő is az Allplan ügyfeleink közé.
A beépített intelligens megoldásoknak, a BIM kompatibilitásnak és az évről évre megjelenő számos új fejlesztésnek köszönhetően a hatékonyságát valóban ötszörözte.
Sőt mára minden kollégája is Allplannal dolgozik.
Az iroda kulcsa pedig azóta minden év december 15-én szögre kerül és január hatodikáig ott is marad.

<Legyen ez az én történetem is!>

Mi történik az Allplan program beüzemelése után?

Ha az Allplan építész tervező szoftvert használod, akkor

  • rövidül az egységnyi munkavégzés ideje, mert a program számos intellinges megoldást kínál a rutinszerű mozdulatokra
  • az ellenőrzési idő töredékére csökken, mert a programmal szinte a hibamentesség is elérhető
  • az időrabló mennyiséglisták és azok többedjére történő átszámolása néhány kattintást igényel csupán és a tervezői munka legkevésbé örömteli része ezzel letudható

Te mit kezdenél az idővel?

szintlépés

<Szintlépés? Én is szeretném!>

Mire lennél képes akkor, ha eleget pihenhetnél úgy, hogy a pihenés sosem menne a munkavégzés és a hatékonyság rovására?

Hova fejlődhetne az építész vállalkozásod, ha külföldre is dolgozhatnál? Vagy ha nemzetközi projektekben vehetnél részt, mindezt a BIM kompatibilitás miatt?

Eljuthatnál vágyott képzésekre, prémium infókat szerezhetnél, amire most egyáltalán nincs időd?
Az információ hatalom!
És milyen szakmai magasságokra juttathatnának ezek az információk, ha megszerezhetnéd őket?

Milyen lehetőségek nyílnának meg előtted, ha elegendő bevételed, időd lenne?

Amíg megálmodod, mit kezdj a felszabadult idővel,
addig kérj testre szabott árajánlatot!

<Kérem a nekem kalkulált egyedi ajánlatot!>

Olvass bele legújabb cikkeinkbe

48 éves a FRILO: két mérnök ötletétől a tartószerkezet-tervezés jövőjéig

1978. október 27-én két fiatal német mérnök bemutatta saját fejlesztésű statikai...

Skultéty Ádám a Global Infrastructure Digital Summit nemzetközi közönsége előtt mutatta be hídtervezési tapasztalatait

Június 10-én rendezték meg az ALLPLAN nemzetközi online konferenciáját, a Global Infrastructure...

Digitális iker 2026-ban: öt év alatt ígéretből működő technológia lett – de mi következik most?

2021-ben még azt vizsgáltuk, hogy a digitális ikrek felválthatják-e az épületinformációs...

Épületinformációs modellezés jövője? Honnan indult a BIM, hol tart ma, és merre fejlődik tovább?

Negyedszázad alatt a digitális épületmodellekből összetett, adatvezérelt tervezési és...

Lehet tervezni hiba nélkül? – A Tangens Kft. az Üzletember Magazinban

A mérnöki tervezés digitalizációja, a BIM-technológia előnyei és az ALLPLAN szoftverben rejlő...

Fő termékeink

További hasznos cikkek

Üzleti inspiráció mérnökirodáknak – mindent egyetlen forrásból: Carré Bleu

Ezúttal üzleti inspiráció céljával mutatjuk be ezt a cikket, hiszen a Te irodád számára – mindegy,...

3 mód a BIM minőségének növelésére az optimális építhetőség érdekében

A minőséget nem lehet a projekt egy adott szakaszában hozzáadni - a minőség már az elején...

Hogyan forradalmasítja a Quadrante mérnökiroda a hídtervezést egy nigériai vasútvonal-projektben?

Nigériában folyamatban van egy jelentős infrastrukturális projekt, amelynek keretében a portugál...

6 jele annak, hogy itt az ideje új acél részletező szoftvert találni

Az acélszerkezet-építő ipar gyorsan fejlődik, és a versenyképesség megőrzéséhez a megfelelő...

Skultéty Ádám a Global Infrastructure Digital Summit nemzetközi közönsége előtt mutatta be hídtervezési tapasztalatait

Június 10-én rendezték meg az ALLPLAN nemzetközi online konferenciáját, a Global Infrastructure...