Magas szintű adatcsere az Axis és az Allplan között

2017. 03. 03.

A magyar szerkezettervező mérnökök nagy többsége számára tartogat előnyöket az a fejlesztés, amely a két hazai piacvezető mérnöki szoftver forgalmazói közötti együttműködésnek köszönhető: az Axis programmal végzett számítások eredményei ezentúl közvetlenül használhatók az Allplannal történő méretezéshez.

20120606_axis

A mérnöki munka folyamatos támogatását, hatékonyabbá és egyszerűbbé tételét az Axis fejlesztői, valamint az Allpan forgalmazója, a Nemetschek egyaránt fontosnak tartják; ezért döntöttek úgy, hogy a két szoftver legmagasabb szintű összehangolása mellett kötelezik el magukat. Az ennek köszönhető eredmény a gyakorlatban azt jelenti, hogy monolit vasbeton födémek és falak Axissal végzett méretezésének eredményei – melyek a vasalási szükségletet mutató „térkép” formájában állnak elő – közvetlenül behívhatók az Allplan programba. Ez utóbbival készülő vasalási terv hatására a vasigények kielégítésekor az adott helyeken elhalványodik a „térkép”. Ezt az eljárást természetesen nem csak tervezésre, hanem meglévő szerkezetek ellenőrzésére – a kritikus helyek azonosítására – is kiválóan lehet használni.

A tervezőknek az eljárás alkalmazásához az Axis forgalmazójától kell egy kiegészítő modult megvásárolniuk – mindössze 30 ezer Ft-ért. Az Allpannal semmi további teendőjük nincs a felhasználóknak; ez utóbbi program eleve tudja mindazt, ami az említett adatcseréhez szükséges (és ez a korábbi Allplan-verziókra is igaz).

A két szoftver közötti összhang megteremtésével a forgalmazók azt a – nyugaton már széles körben elterjedt – gyakorlatot kívánják segíteni, hogy egy-egy mérnökiroda több különböző CAD-programot is használ tervezési és szakértési feladatai megoldásához. Ezzel biztonságosabbá, az egyes speciális feladatokhoz jobban illeszkedővé válik az iroda által nyújtott szolgáltatás, és nem utolsó sorban a más irodákkal való együttműködés is rugalmasabb lehet.

20120606_axis_01

További részletek az adatcsere működéséről

Az Axis új exportfunkciójával felületszerkezetek födémeit vagy falait, illetve a számított vagy hozzárendelt vasalásukat lehet kiírni az Allplan által értelmezhető fájl formátumban. A fálj a födém/fal kontúrját és a lyukak kontúrját tartalmazza, valamint az alsó, illetve felső X és Y irányú vasmennyiségeket. Amennyiben egy födém/fal több tartományból áll, akkor az adatok tartományonként külön fájlokba kerülnek. Az Allplan egyszerre több fájlt is képes importálni, tehát ezek egyszerre beolvashatók.

A födémek/falak X-Y vagy X-Z síkba lesznek transzformálva attól függően, hogy melyik sík van közelebb az egyes födémek/falak síkjához.

Az exportálásnál beállíthatjuk, hogy milyen típusú vasalási eredmények íródjanak ki: szükséges (számított) vagy tényleges (alkalmazott) vasalás, vagy pedig pontonként ezek közül a nagyobb érték.

Olvass bele legújabb cikkeinkbe

A megfelelő acélszerkezeti tervező szoftver kiválasztása: a költség és az érték közötti egyensúl

Az acélszerkezeti tervező szoftverekbe való befektetéskor a költségek gyakran az első tényező,...

6 jel, hogy ideje új acélszerkezeti tervező szoftvert keresni

Az acélszerkezet-ipar gyorsan fejlődik, és a versenyképesség megőrzéséhez megfelelő eszközökre van...

13 hatalmas acélszerkezeti projekt

Az acélszerkezeti projektek esetében gyakran a komplex építészeti kialakítású formák kapják a...

Mesterséges intelligencia az építőiparban: André Borrmann a tudásalapú mérnöki munkáról

André Borrmann, a TUM vezető kutatója izgalmas betekintést nyújt az építőiparban alkalmazott...

BIM a gyakorlatban: Hogyan alakítja át a BPK Mosty az infrastruktúra tervezését az ALLPLAN segítségével?

Több mint 30 éves tapasztalattal a hídépítés területén, a BPK Mosty régóta megbízható név a...

Fő termékeink

További hasznos cikkek

A 2D tervezés halott?

A 2D tervezés halott lenne? Véget ér a 2D digitális rajzlap kora? Napjainkban mindenki az...

Digitális fordulat a szerkezettervezésben

Eleméry Gábor cikke megjelent a MÉRNÖK ÚJSÁG 2025. júniusi számának FÓKUSZ rovatában, 24-25 oldal....

Szennyvízcsatornázás: Automatizált tervezés, fenntartható gyártás

A 80 százalékos időmegtakarítás sok vállalat számára elérhetetlen álomnak hangzik. A CREABETON...

Az 5 leghasznosabb eszköz egy építész számára

Ha építész vagy, akkor tudod, hogy az egyedi, esztétikus és életképes építészeti tervek...

Szeizmikus korszerűsítés rekordidő alatt az Allplan Bridge segítségével

Egy 1960-as évekbeli viadukt vizsgálatához és szeizmikus korszerűsítéséhez a Fanigliulo...